Szombathely kirándulás tervező: nevezetességek, látnivalók, szállások

Az úticél és környéke
egy helyen!

Szombathely és környéke látnivalói

Még több látnivaló »

Szombathelyről röviden: Szombathely Nyugat-Dunántúlon, Vas megyében található, hazánk egyik legrégibb városa, melyet a nyugat királynőjének is szoktak nevezni. A Kárpát-medence egyetlen 2000 éve folyamatosan lakott városa, a római kori várost Claudius császár alapította Savaria néven.

A város büszke gazdag történelmi múltjára, híres szülöttjeire, színvonalas kulturális életére. Itt haladt egykor az egyik legjelentősebb európai kereskedelmi útvonal, a Borostyánkő út, itt telepítette le Claudius császár, városunk alapítója a római legió kiszolgált katonáit. A szombathelyi Iseum Európa harmadik legnagyobb Isis szentélye volt. Szombathelyen született Szent Márton, Európa egyik legismertebb szentje. A huszonegyedik században épült ki a Szent Márton Zarándokút, amely városunkból indul.

A római időkből származó emlékek mellett gazdag vallási örökséggel rendelkezünk: a szombathelyi Székesegyház az ország harmadik legnagyobb katedrálisa. 

A Vasi Skanzen megmutatja miként éltek Vas megye falvaiban az elmúlt kétszázötven évben.  A házak elhelyezése hozzávetőlegesen az eredeti állapotokat tükrözik vissza, a zárt épületsorok utcaszerűen, a szórványtelepülések házai lazább térközökkel épültek újra. 

A város egyik legnagyobb eseménye a minden évben megrendezésre kerülő Savaria történelmi karnevál. Ennek egyik helyszíne a háromszög alakú fő tér, az egykori piactér, ahol több évszázadon keresztül heti vásárokat tartottak szombati napokon, innen is kapta nevét a település. A város több, nagy múltra visszatekintő kulturális rendezvénynek ad otthont, köztük a több mint négy évtizede megrendezésre kerülő Savaria Nemzetközi Táncversenynek.

A közkedvelt fő téren számos műemléképületet találunk, illetve itt láthatjuk a pestis járvány emlékére állított Szentháromság szobrot is. Itt található a Szombathelyen született 1913. június 22-én Weöres Sándor, híres magyar költő, író szobra is.

Látnivalói közül néhány: Savaria Múzeum, Iseum, Történelmi Témapark, Püspöki Palota, Kámoni Arborétum, Vasi Múzeumfalu, Weöres Sándor Színház, Kalandváros.

A kornyeke.hu oldalakon számos látnivaló és állandó vagy időszakos program található Szombathely és környékéről. A portál segítségével könnyedén megtervezhető egy tartalmas hazai nyaralás, kirándulás, hosszú-hétvége. A kellemes és tartalmas időtöltéshez pedig használja a szállásfoglalási rendszert, válogasson vendégház, apartman, panzió, hotel, vagy éppen wellness szálloda ajánlataink között.

Szálláshelyek Szombathely és környékén

Firs Floor Apartman (thumb)

Firs Floor Apartman

Szombathely

Az apartmanban két szoba, felszerelt konyha, zuhanyzós f ...
Perintparti Magánszállás (thumb)

Perintparti Magánszállás

Szombathely

Belvárosban, csendes mellékutcában található ez a családias magán ...
Acceptus Domus Apartman (thumb)

Acceptus Domus Apartman

Szombathely

Az apartmanban két szoba, felszerelt konyha, zuhanyzós fürdő, és egy e ...
Haramia Csapszék és Fogadó (thumb)

Haramia Csapszék és Fogadó

Szombathely

A Haramia Csapszék és Fogadó Szombathely belvárosában található, közve ...
További szálláshelyek a környéken »
   

Szombathely éttermek és Szombathely környéki éttermek

Claudia Cukrászda és Kávéház (thumb)

Claudia Cukrászda és K ...

Szombathely

Szombathely szívében, két üzlethelyiségben várjuk a Cla ...
Józsi Bácsi Vendéglője (thumb)

Józsi Bácsi Vendéglője

Szombathely

Józsi Bácsi Vendéglője Nyugat-Magyarországon, eg ...
Öreg Sam Étterem (thumb)

Öreg Sam Étterem

Szombathely

Szeretettel üdvözli Önt az Öreg Sam! Büszkén állít ...
Gekko Pub és Étterem (thumb)

Gekko Pub és Étterem

Szombathely

Aktuális ajánlatok: - rendszeresen változó éte ...
További éttermek a környéken »

 
A kornyeke.hu oldal működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk adatvédelmi tájékoztatónk szerint. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát az oldalon. Rendben
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném
mégsem